Írtunk régebben a Jetlev-Flyer vízi jetpackjáról, ami nagyon király cucc. Az ember akár 8,5 méterrel a víz felett repülhet vele egy vízsugár segítségével. Az egyetlen bökkenő a szerkezet 129.000 Eurós ára, ami valljuk be, az olajsejkeknek való játékszerré teszi a Flyert. Franky Zapata, a francia jetski bajnok (és nem mellékesen versenyjetski fejlesztő) gondolt egyet, és 2011 tavaszán megvalósította ugyanezt az ár töredékéből.

Flyboard, Franky_Zapata, Jetlev, Jetflyer,  jetpack, jetski, francia, france, extrém, extreme, sport, sportok, outdoor,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Míg a Jetlevnél a háton lévő alkalmatosság két vízsugarával lehet operálni, addig a Zapata által fejlesztett szerkezetnél a lábon (vagyis a deszkához rögzítve) van két sugár, ami a tolóerő 90%-át adja, a kezeknél pedig másik kettő, amivel irányítani lehet a Flyboardot. És az ára is igen baráti, egy kit mindössze 4100 Eurót kóstál, ehhez persze még hozzájön a működtetéshez szükséges jetski ára is. Ugyanis a flyboardot egy vízimotorhoz kell csatlakoztatni, ennek a sugárhajtóműve nyomja a vizet a deszka alá.

Állítólag 2012 áprilisától lehet majd megrendelni a holmit, akkor a konkurens Jetlev bezárhatja a boltot...

Forrás: zapata-racing.com

Megosztani, lájkolni ér!

Csatlakozz hozzánk Facebookon is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://extremesportok.blog.hu/api/trackback/id/tr363523616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
***
süti beállítások módosítása