Az amerikai Skullcandy cég cuccait nem nagyon kell bemutatni senkinek. Leginkább komoly fül- és fejhallgatóiról ismert a cég, akinek a termékeit élvonalbeli extrémsportolók és zenészek használják, a cég pedig minden komolyabb extrémsportos megmozduláson feltűnik. Volt nekik eddig is bluetooth hangszórójuk, de az új Barricade sorozattal rátettek egy lapáttal, ismét nagyon komoly holmi született!

skullcandy_vizallo_powerbank_barricade_bluetooth_hangszoro.jpg

A cél ennél a cuccnál is az aktív életet élő felhasználók igényeinek kielégítése volt, és nyugodtan mondhatjuk, hogy nagyon jól sikerült elérni azt. A Barricade bluetooth hangszórók 3 méretben kaphatók, a mini a powerbank funkciót nem tudja, a másik kettővel viszont simán tölthetjük telefonunkat vagy a sportkameránkat a terepen, nem kell külön powerbankról gondoskodnunk. 

skullcandy-barricade-bluetooth-hangszoro-gray-charcoal-hot-lime_powerbank.jpg

Persze ezzel csökkentjük valamivel a zenehallgatás idejét ami önmagában sem kevés, ugyanis nagyjából 6-8-10 órát tudnak (kicsi, közepes és nagy) 75% hangerőn. Rácsatakozni jack kábellel, vagy bluetooth segítségével tudunk akár 10 méterről, valamint telefonkihangosítóként is működik, mert van beépített mikrofonja.

barricade_mini_callout_box_3.jpg

Külseje gumírozott és jól védett az ütések és a víz ellen. A Mini IPX5-ös, azaz fröccsenésálló, a közepes és a nagyobbik változat viszont már IPX7-es, azaz nagyjából fél órát gond nélkül kibírna egy méteres mélységben HA nem maradna fent a víz tetején, merthogy így van kialakítva! A gyárilag rajta lévő fül segítségével könnyen rögzíthetjük bárhová.

Több színben kapható: fekete és szürke-sárga a választék, a kicsiből pedig létezik piros verzió is. Nekem nagyon bejön a holmi, próbáltam már sok nagynevű márkát és noname cuccot, de ennek ár-érték aránya nagyon király. Árszínvonalon középen helyezkedik el a sorban, tudásban és minőségben viszont a felső kategóriát képviseli. Szóval király holmi kiránduláshoz, parkban piknikezéshez, vagy vízparti lazításhoz is, csak ajánlani tudom!

Technikai specifikációk

 

Vezeték nélküli csatlakozás szinte bármilyen Bluetooth-os eszközhöz, akár 10m távolról is

6 (Mini) - 8 - 10 (XL) óra akku üzemidő
Körülbelül 75%-os hangerőn akár ennyi időt is üzemel egy feltöltéssel

Erőteljes hangzás
Az extra, passzív basszus membrán erőteljes, dinamikus, tiszta hangzást biztosít, nagy hangerőnél is

Supreme Sound™
Erőteljes basszus, természetes közép és precíziós magas hangok

Mini: IPX5
Ellenáll a fröccsenő víznek
Közepes és XL: IPX7
Vízálló maximum 1méteres mélységig, akár fél órát is kibír, de kialakításának köszönhetően fent marad a víz felszínén

Power Bank
A nagy kapacitású akkuval akár töltheted az eszközeidet, ha azok lemerülnek útközben
(ezzel csökken a hangszóró akku üzemideje, a közepes és az XL változatnál)

AUX be- és kimenet
Jack kábellel is csatlakoztathatod az eszközeidhez, vagy akár összeköthetsz több hangfalat is

Beépített mikrofon
Kihangosítóként is használhatod, ha zenehallgatás közben kapsz hívást

Irányítsd a zenelejátszást és a hangerőt, vagy fogadd a hívásokat anélkül, hogy elő kellene venned a telefonod

Robosztus és letisztult megjelenése miatt ellenáll a komolyabb igénybevételnek.
Mindig ellenőrizd, hogy a csatlakozófedél megfelelően legyen lezárva, mielőtt vizes kalandozásokba kezdesz!

Termékjellemzők

Súly (kg):
0,272(mini) 0,445 és 0,89 (XL)
Frekvencia tartomány:
100Hz- 20Khz (mini), 80 Hz - 20 kHz, 50Hz-20Khz (XL)
Impedancia:
4 Ohms
Hangszórók:
1x5 (mini), 1x10, 2x10(XL) Watt + Passive Radiator

 

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

down-arrow-inv.png

A bejegyzés trackback címe:

http://extremesportok.blog.hu/api/trackback/id/tr8912447407

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
***