Zsófi fotósunk Hollandiában járt, és ha már ott volt, felment a rotterdami Euromast toronyba ahonnan nem mellékesen bázisugrálni is szoktak időnként. Sétálgatott, nézelődött, aztán feltűnt neki, hogy emberek lógnak köteleken kívül, és nincs náluk ablakpucoló cucc. Kiderült, hogy opcióként választható program a kötélen való leereszkedés a toronyból (na nem egyedül, lekíséri az embert egy profi) potom 50 Euróért cserébe.

IMG_7949_k.jpg

A tengerparton épült hatalmas torony az Euromast. 1960-ban építették és a legmagasabb pontja 185 méter. 
Több szintes az építmény, az Euroscoop nevű lifttel a legmagasabb pontig is fel lehet jutni ahonnan fantasztikus kilátás nyílik az egész városra. Ráadásul nem is kell körbesétálnunk, mert maga a szerkezet forog körbe.
fenttkicsi.JPG
bentrolkicsi.JPG
Tulajdonképpen a legfelső részen egy gyűrű forog, aminek a külső fala üveg, a belső íven pedig padsor található. Belépsz, leülsz, elindul lassan egyszerre felfelé és körben a gyűrű az oszlopon, így lehet nézelődni belőle.
ereszkedeskicsi.JPG
Aztán ha akarsz, lejöhetsz kötélen, mint ez a furcsa figura a videón. A csajszi kicsit lazábban nyomta, bár Zsófi szerint neki sem volt túl őszinte a mosolya, mikor átmászott a korláton:
maszaskicsi.JPG

Megosztani, "lájkolni" ér!

Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!

A bejegyzés trackback címe:

https://extremesportok.blog.hu/api/trackback/id/tr754631957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kozi73 2012.07.06. 12:07:37

Nagy újdonság; már 6 éve is megvolt.
Nekem a torony tetején forgó bizbaz is elég volt, ezen már le se mertem jönni.

Sarkvideken · http://sarkvideken.blog.hu/ 2012.07.06. 12:28:12

ugyen nem jól látom, hogy nyolcassal és shunttel ereszkednek? ilyennel lehet faszán meghalni ha valaki pánikban rászorít az eszközre. nem értem miért nem egy Grigri-Asap kombóval csinálják...
Zalaegerszegen a tévétoronyból lassított szabadeséssel lehetett lefele liftezni a torony oldalán a vállalkozó kedvűeknek pár éve.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2012.07.06. 12:45:00

@Kozi73:
az a forgó üvegkalitka nekem is bebaszta az ajtót. utána gatyát kellett cserélnem :D:D
***
süti beállítások módosítása