Avagy egy "extrém sport" a hatékony önvédelem jegyében!

A krav-maga a szakértők szerint leginkább reálisnak tartott önvédelmi és taktikai rendszer: arra tanít, hogyan aknázzuk ki maximálisan lelki és testi képességeinket a hétköznapi életben és hogyan védjük meg magunkat az utcán, szórakozóhelyen, iskolában vagy munkánk során.

 

 

 

A krav-maga alapítója, Lichtenfeld Imre 1910-ben, Budapesten született és Pozsonyban nőtt fel, ahol számtalan sportág (boksz, birkózás, atlétika, úszás, torna, súlyemelés stb.) kiváló művelőjévé, több esetben bajnokává vált és színházi mozgásművészetet tanított; ismereteit kiválóan hasznosította, mikor a második világháború kitörésekor Palesztinába emigrált és belépett a brit hadseregbe, majd a háború után az izraeli védelmi erők elődjének számító szervezetbe. Izrael Állam kikiáltása után sportélményei, utcai és harctéri tapasztalatai alapján kifejlesztette a krav-magát, mely azóta is az Izraeli Védelmi Erők (hadsereg) és a helyi rendvédelmi szervek hivatalos közelharc, önvédelmi és taktikai rendszere, s amelyet képzési programjába átvett az FBI, a Francia Idegenlégió és sok más fegyveres testület. A krav-maga szó szerinti jelentése közelharc, polgári divíziójának célja az egyén önvédelmi készségeinek kifejlesztése. Civileknek a hatvanas évek óta oktatják; a katonai irányvonallal ellentétben ez a változat nem az ellenfél elpusztítására, a rendvédelmivel szemben nem a támadó lefegyverzésére és elfogására, hanem a „Juss haza épségben” elv gyakorlati megvalósítására törekszik. Imi bácsi tíz éve elhunyt, de üzenete örök: „A krav-maga célja megállítani a világban terjedő erőszakot, önbizalmat adva minden tanulójának származástól, bőrszíntől és vallástól függetlenül”. Magyarországra a stílus 2002-ben érkezett meg, azóta oktatják több vidéki városban és Budapest számos kerületében. Civil, gyermek/ifjúsági, katonai, rendvédelmi és biztonsági/személyvédelmi divíziója egyaránt jelentős pozitív tapasztalatokat mondhat magáénak, sok száz elégedett tanulóval együtt dolgozva.

A krav-maga jellemzői

katonai krav-maga

Mivel Izraelben minden egészséges állampolgár nemétől függetlenül, időskoráig hadköteles, a stílus kialakításakor alapkövetelmény volt, hogy a technikák ne igényeljenek átlagon felüli fizikai képességeket. Ez a civilek oktatásában is megnyilvánul, akárcsak a pszichikai felkészítés: a speciális lélektani és szellemi tréningmódszerek során a tanulók megtanulják felismerni és elkerülni a veszélyes helyzeteket, a leggyakoribb erőszakos utcai, szórakozóhelyi és munkahelyi (pl. szociális vagy bankszakma) szituációk modellezésén keresztül. A krav-maga nem tartalmaz a tradicionális stílusokra jellemző szigorúan kötött mozgásformákat és formagyakorlatokat, nem az egyre magasabb övfokozatok megszerzésére törekszik, hanem a tanuló, mint a csoport autonóm alkotórésze van a középpontban, aki egy gondolkodásra serkentő fizikai és mentális tréningen vesz részt. Az edzéseken megjelenik a jogos védelem fogalma, a megelőzés taktikai elemeinek összessége és az asszertív verbális és nonverbális kommunikáció.

A krav-maga öndefiníciója szerint nem harcművészet és nem küzdősport, hanem önvédelmi és taktikai rendszer. Általános és célspecifikus problémamegoldást tanít, a következő elveket használva:

-Ismerd fel a veszélyt! -Tudj stressz alatt is dönteni és cselekedni! -Az egyik veszélyt ne cseréld fel egy másikra! -Juss túl az akadályokon! -Az egyszerűségre törekedj! -A tudás átadásának módja legyen egységes! -A technikáknak a természetes reakciókon kell alapulnia. -Mindig az elsődleges veszélyt kell megoldani. -Törekedni kell az egyidejű védésre és ellentámadásra. -Inkább oldj meg 1 technikával 5 problémát, mint fordítva. -A technika kivitelezése és alkalmazása ne követeljen meg speciális fizikai felkészítést vagy testalkatot. -A technikáknak kiszolgáltatott testhelyzetben is működnie kell. -Az edzések során a valóság modellezésére kell törekedni.

extrém, sport, extreme, sportok, krav maga, kravmaga, edzés

A krav-maga a tanuló első edzésétől törekszik az életszerűségre: több támadó ellen is felkészít, védekezéshez használva a hétköznapi élet tárgyait is (pl. esernyő, üdítőspalack, mobiltelefon stb.). Nem használ rituálékat, a vizsgázás nem kötelező, és az edzések utcai ruhához hasonló öltözékben, cipőben zajlanak. A gyakorta szükségszerűen kemény, agresszív technikák indokolják a sokféle védőfelszerelés használatát. Speciális egy-két napos edzésalkalmak (ún. szemináriumok) és edzőtáborok során a realitás másképpen is megnyilvánul: parkolóban, erdőben, autóban, bérelt buszon, szórakozóhelyen, strandon – természetesen a vízben - is kipróbálásra kerülnek a technikák, bebizonyítva, hogy nem csak edzőteremben vagy ring-körülmények között működnek, mint sok más rendszer. Az oktatók (a rendszer instruktornak nevezi őket) igazodnak a jelentkezők időbeosztásához és igényeihez: privát, kiscsoportos és nagycsoportos edzésekre is lehetőség van bármely napszakban, hétvégén is.

KravJunior

KravJunior, kravmaga, edzés, krav, maga, extrém, sport, extreme, sportok,

Napjainkban egyre komolyabb problémát jelent az ún. bullying – jelenség, vagyis a kortárserőszak. Egész kicsi, óvodás kortól kezdve számtalan esetben előfordul, hogy a gyermekek és a fiatalok az oktatási/nevelési intézményben, vagy onnan kijőve az utcán (kamaszoknál a diszkóban, pub-ban, „club”-ban is) inzultálják társaikat. A krav-maga erre is választ ad: Izraelben a tanulók többsége kiskorú, mivel a KravJunior program - a „civil” krav-maga korspecifikus változata - az állami iskolák oktatási törzsanyagának része. Hazánkban eddig két középiskolában és két általános iskolában lett része a tananyagnak. A KravJunior edzések során a résztvevők – 5-12 éves gyermekek (KravKids), illetve tinédzserek (KravTeens) - játékos formában tanulják meg az önvédelmet szolgáló technikai megoldásokat, miközben kiváló lelki és fizikai erőnlétet szereznek.

KravKids, edzés, extrém, sport, extreme, sportok,

KravKids

Minden életkorban olyan technikákat oktatnak, amelyek leghatásosabbak az adott korú tanuló ellen esetleg megkísérelt támadások elhárítására. A KravJunior figyelembe veszi, hogy egy gyermek vagy tizenéves nem kicsi felnőtt: testileg és lelkileg is mások az adottságai és szükségletei. Kisebb gyermekeknél (KravKids) elsődleges az önbizalom fejlesztése és a játékos gyakorlatok jelentős túlsúlya; kamaszkorban (KravTeens) agresszívabbak a fiatalokat kortársaik által érő támadások (több ellenfél, eszközzel bíró támadó stb), így a tréningek ezekre a támadásformákra koncentrálnak: a technikák között több a "felnőtt" módszer és megjelennek a komolyabb taktikai elemek, a játékos hangulat megőrzésével. A KravJunior mindkét életkorban elengedhetetlenül fontosnak tartja a pszichés nevelést is: egészséges életmódra, pozitív testképre, önbizalomra, önuralomra, tisztelettudásra szoktatja a gyerekeket és fiatalokat, jó hatással van a kisebb magatartási zavarokra is.

A Nemzetközi Krav-Maga Szövetség (International Krav-Maga Federation, IKMF) folyamatosan várja a jelentkezőket.

További infó: onvedelem.eu, krav-maga.hu

 

(Megosztani, "lájkolni" ér!)

extrém, sport, extreme, sportok, outdoor

 

A bejegyzés trackback címe:

https://extremesportok.blog.hu/api/trackback/id/tr162749471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darky_ · http://powerteam.blog.hu/ 2011.06.18. 13:30:02

Nagyon jó kis kiegészítő rendszer!
Alkapvetően a baj nem magával a KM-val van, hanem azzal, hogy ezek a stílusok azt a hamis érzetet keltik, hogy hosszú évek kitartó munkája nélkül is szert tehet az ember kiemelkedő önvédelmi képességekre.
***
süti beállítások módosítása