Egy rövid kájtszörfös filmet és élménybeszámolót kaptunk Schneidhoffer "Snejdy" Gábor cimboránktól. Télből a nyárba utazva több, mint száz napot töltött el Egyiptomban mint kite oktató. Az ő történetét olvashatjátok.

Majdnem minden ember álma hogy utazgasson, világot lásson, hegyek vagy tengerek mellett pihenjen. Számomra a tengerpart az a hely ahol önmagam lehetek, persze ha a szél is fúj. 2013 februárjában sikerült végeznem a TF-es tanulmányaimmal és így kötöttségek nélkül új lehetőségeket, kihívásokat kerestem. Csak egy dolog volt biztos, hogy szörfözni akarok! Nem is kellett sokáig keresgélnem, írtam néhány külföldi kite centernek, hogy szívesen csatlakoznék hozzájuk egy kis időre. Bementem 1-2 utazási irodába informálódni az árakról és találtam egy repülőjegyet Egyiptomba, Sharm El Sheikhbe mindössze 30.000 forintért. Mondanom se kell, egy percig se haboztam. Annak ellenére, hogy kevesebb, mint 3 nap múlva már indult is a gép, megvettem a jegyet és írtam az ottani centernek hogy hamarosan érkezem. Úgy gondoltam, hogy ennyi pénzért, ha csak kite-ozom egy jót, akkor is megéri, nem beszélve arról, hogy 30 fok és napsütés várt. Ekkor még nem tudtam meddig maradok, de szerencsémre pont szükségük volt egy tapasztalt kite oktatóra a következő hónapokra. 

Kaptam szállást egy nagyon szép Villában - kb. 5 percre a parttól - ahol mindössze ketten laktunk. Ez egy Brit center volt elég határozott elképzelésekkel, és magas elvárásokkal az oktatók felé. Eleinte kicsit aggódtam is, hogy nehezebb lesz a munka, mint amire számítottam, de hamar beletanultam és felvettem a ritmust.

Az ottani élet merőben eltér az itthonitól. A helyiek átlagfizetése 100-150 euró/hó (30-45.000Ft), így az alapvető élelmiszerek és szolgáltatások ára alacsonyabb, mint Európában, még mi magyarok is könnyedén nagylábon élhetünk ott. Bár korábban sokszor jártam Hurghadában és környékén, és meg kell mondjam, ahhoz képest drágának találtam az árakat. Persze ez az eltérés abból adódik, hogy Sharm El Sheikh teljes mértékben a turistákból él, hotelek épülnek hotelek hátán.

Azért nem panaszkodhatok, havonta olyan 150 eurót költöttem ennivalóra, sok helyi étteremben ettem, amitől mindenki retteg, de nekem még sosem volt ebből problémám. Az egyik kedvencem a koshari, ami egy tészta alapú étel paradicsomszósszal és csicseriborsóval, pirított hagymával a tetején, de falafelből és különböző szendvics félékből is nagy a választék, melyek mindegyikét 60 és 300 Ft között meg lehet venni. Tény, hogy a higiéniai körülmények eltérnek az itthonitól, csapvizet például szigorúan tilos inni, és gyakori jelenség az éttermekben az asztalokon mászkáló macskák és az utcán kóborló kutyák, de ha elővigyázatosak vagyunk, nem kaphatunk el betegséget.

Maga a hely gyönyörű, egy mesterséges korallzátony veszi körbe a területet, ahol érdemes búvárkodni, mert csodálatos a Vörös-tenger élővilága, tele van színes halakkal, tengeri sünökkel, rájákkal stb.

A vízi sportok kedvelőinek kifejezetten ajánlani tudom az országot, amikor fúj a szél lehetőség van kite-ozásra és windsurf-özésre, amikor pedig sík a víz, tökéletesen alkalmas rá, hogy stand up paddle-el induljunk felfedező útra.

Engem főleg a kite-ozás hozott ide, nem is csalódtam, reggelente majdnem minden nap 25-30 csomós szél ébresztett, ami a nap folyamán folyamatosan gyengült, így ki lehetett számítani, hogy mikor mekkora ernyővel lehet majd bemenni csúszni. A korallon kívül remek hullámok találhatók, míg belül szinte teljesen sík a víz, nem is csoda hogy ez a spot nagyon népszerű az angolok és az oroszok körében.

A helyiek -mivel a turistákból élnek- kicsit rámenősek, mindenért kétszer, háromszor annyi pénzt próbálnak elkérni, mint amennyit valójában ér, ahogy az arab népeknél megszokott az alkudozás szinte kötelező. Minden híres márkának megtalálhatjuk a hamis változatait az utcai árusoknál és piacokon, a Louis Vuitton táskáktól kezdve, a Prada pénztárcákon át a Superdry pólókig és Quiksilver boardshort-okig. A helyi buszokkal könnyen bejárható a város, a leghosszabb út, amit megtettem majdnem 1 óra volt és összesen 120Ft-ba került. Fontos még megemlítenem, hogy buszmegállókat nem érdemes keresni, bárhol az út mentén le lehet inteni őket és beszállni. A rámenősséget leszámítva a helyiek többnyire nagyon rendesek és vendégszeretőek, focizás közben például sok sráccal összebarátkoztam, és olyan is előfordult, hogy miután vásároltunk egy szőnyeget, a készítője meginvitált minket egy teára köszönetképpen.

Remélem a képek és a kisfilm tükrözi az út hangulatát. Mi nagyon jól éreztük magunkat és folytatjuk a beszámolók készítését további utazásainkról! Szeretném megköszönni a Kiteline csapatának a szuper ernyőket és deszkát, a Kitejunkies-nak a munkalehetőséget, valamint barátnőmnek, Nagy Lillának az operatőri munkát, nélküle nem készülhetett volna el a film.

Megosztani, "lájkolni" ér!

Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!

Ha tetszett, nyomd meg a gombot!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.